Hyper-V, illetve virtualizáció használata SBS2008 kiszolgálón

Sokszor olvastam hivatalos dokumentációkban azt a kifejezést, hogy "not supported". Az redmondi MVP találkozón is annyiszor mondták egy-egy témával kapcsolatban, hogy már-már el is hittem. De úgy látszik, hogy a technika kisördöge ott lakozik a rendszergazdákban, és azért csak-csak kipróbálják, amit a licencelés nem tilt, de technikailag viszont nincs akadálya.

 

Nem lehet elégszer kijelenteni az SBS kiszolgálóval kapcsolatban, hogy amit lehet, csakis varázslóval kell megoldani. Nem lehet eléggé körültekintően eljárni egy ilyen integrált rendszerben, hogy a szolgáltatások között, milyen függőségek lehetnek. Nos konkrétan a hyper-v-vel kapcsolatban nincsen varázsló az SBS2008-ban, ám a hivatalos dokumentációk szerint "not supported". Ezt többször én is leírtam - most azonban a megfelelő számú ok-okozati lépést tesztelve egy hónapon át kijelenthethetem: és mégis mozog a virtualizált operációs rendszer!

 

A nem szápported kijelentés alapvetően két okra vezethető vissza. Először is, az SBS2008 bármelyik hálózati menedzsment varázslója (kapcsolódás az internethez, hálózat javítása, tanúsítványok rendezése, stb) az alapértelmezett hálózati kártyán kívül letiltja a további kapcsolatokat (disabled). Tartom magam ahhoz, hogy ezen varázslók funkcionalitását maximálisan használjuk ki - a már említett szolgáltatás függőségek miatt. Ám az esetek 90%-ban úgy tudtam rábeszélni az SBS2008-at arra az IP tartományra-címre, amit szántam neki, hogy előre beírtam a kapcsolathoz a címét - ezután a varázsló örömmel használta fel és állította be a negyvenvalahány registry értéket, amelyet felhasználnak a szolgáltatások. Majd örömmel változtatta át a többi kapcsolatot disabled-re is.

A másik ok, hogy amikor hyper-v támogatottra változtatunk egy hálózati kártya kapcsolatot (a virtuális hálózatot external típusúvá tesszük), a kártya vezérlőjét a virtual switch nevű réteg veszi át - majd a rákapcsolt virtuális gépekkel együtt a fizikai gép is ezen a kapcsolaton keresztül kommunikál a világgal. Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy minimum két kapcsolat fog szerepelni az SBS2008 hálózati kapcsolatai között - és mint látjuk az előző fejezetből, ezt nem tartja üzemszerűnek szinte egyik varázsló sem. Ráadásul pl. a DHCP szolgáltatás kifejezetten sértőnek veszi, hogy kihúzták az általa hardverazonosítóval rendelkező eszközmeghajtót, és nem tudja az újat használatba venni, ergo leáll.

 

Milyen feladataink vannak tehát, hogy mégis üzemre bírjuk a hyper-v-t SBS2008 alatt?

Tekintve, hogy bármilyen utat választunk, több kapcsolatot kell kezelnünk, érdemes elgondolkodni azon, hogy a virtuális környezet számára dedikált hálózati kártyát használunk - így a hyper-v dokumentációját követjük. Ekkor az SBS2008 beüzemelése, internetre kapcsolása, DCHP, illetve bármilyen szolgáltatás ahhoz a kapcsolathoz kötődik (binding), amely NEM hyper-v támogatott, tehát önmagában nem akadályozhatja az SBS2008 üzemszerű működését. A trükk mindössze annyi: a szabályos beüzemelés UTÁN kell a hyper-v szerepkört telepíteni, illetve  a letiltott második kapcsolatot beüzemelni a virtuális gépek használatára (external network). Íme egy lehetséges topológa:

 

Vizsgáljuk meg azt a lehetőséget, amikor az SBS2008 dokumentációjához vagyunk közelebb: egy hálózati kártyát üzemelünk. Ekkor a hyper-v szerepkört és hálózati kártya támogatást (external network) az SBS2008 varázslóinak futtatása ELŐTT kell beüzemelni, így a varázslók már a virtuális kapcsolatot fogják regisztrálni a szolgáltatások számára. Természetesen az eredeti kapcsolatot, vagyis  virtual network switch protokollt üzemeltető kapcsolatot az esetleges tiltott (disabled) állapotról újra engedélyezni kell.

 

Ha már üzemelő SBS2008 kiszolgálónk van egy hálózati kártyával, és mégis szeretnénk hyper-v környezetet használni, azért még nem veszett fejsze nyele a terv. A hyper-v szerepkör bekapcsolása után az új kapcsolatot úgy lehet újraregisztrálni a szolgáltatásoknál, hogy az új kapcsolat IP beállításainál a hálózati maszkot pl 255.255.255.0-ról 255.255.0.0-ra állítjuk. Miután a változások végrehajtódtak, visszaírjuk 255.255.255.0-ra, így pl a DHCP kiszolgáló tudomásul veszi, melyik hálózati kapcsolaton kell szolgáltatnia.

 

Mivel elsősorban a DHCP kiszolgálónak van kifogása a kapcsolatok számával-jellegével, ráadásul előfordulhat, hogy nem az SBS2008-at akarjuk DHCP kiszolgálóként használni, íme egy link, ahol elmagyarázzák a szabályos kikapcsolást:

http://sbs.seandaniel.com/2008/10/do-i-absolutely-have-to-run-dhcp-on-sbs.html

 

Virtual Server 2005 R2 SP2 x64

Természetesen írok néhány sort a hivatalosan támogatott virutalizációról is, amivel azért számolni kell, hiszen működő, jó megoldás lehet. Főleg azoknak, akik fáznak a not supported megoldásoktól. Ezt azonban nem részletezem, mivel nem vet fel olyan kérdéseket, mint a hyper-v használata, illetve magának a környezet üzemeltetéséről meglehetősen sok információ elérhető. Így csak a linket mellékelem, ahonnan beszerezhető az SBS2008-on használhatóságot biztosító upgrade:

http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyId=A79BCF9B-59F7-480B-A4B8-FB56F42E3348&displaylang=en